mezítláb a Nagy Falon

Tegnap végül a sors oldotta meg Huang ügyét. Történt ugyanis, hogy lement a telefonomkártyámról a pénz, úgyhogy se hívni nem tudtam (nem mintha tervben lett volna :) ), se hívást fogadni. Úgyhogy volt egy nyugodt esténk, amit az Alfa Clubban töltöttünk (úgy egy hete már voltunk itt, nagyon jó kis hely, tele jórészt külföldiekkel). Hamar megismerkedtünk néhány aranyos kis némettel (igen, léteznek ilyenek :) ), akik meginvitáltak minket a mai kirándulásra. Így a fantasztikus Michael Jacksonra táncolós buli és 2 óra alvás után neki is iramodtunk, hogy meglátogassuk a Nagy Fal egy jóvar régebbi szakaszát. Az előzőekből okulva nem öltöztem túl sportosan, és ez az 5 centis sarkú cipellőm ismeretében még enyhe kifejezés. Meg is ijedt kicsit a német társaság, hogy hogy fogok én abban menni, de megnyugtattam őket, hogy ugyan, voltam én már a Nagy Falnál és nem egy nagy durranás. Ahogy gondolom. - mondták...

De azt elfelejtették mondani, hogy egy soha nem rekonstruált, életveszélyesen bomladozó 10 km-es szakaszt terveznek megmászni túrafelszerelésben. Egy darabig még a cipőm és én is bírtuk a kiképzést, de kb. fele útnál úgy döntöttem, kíméljük egymást. Mezítláb tettem meg a hátralevő kilométereket, a németek meg csak szajkózták, hogy "respect, respect". :) Mesélték, hogy még a strandon is szúrja hamburgi lábacskáikat a homok, hihetetlen, hogy hogy tudok így száguldozni az éles kavicsokon, sziklákon. Azt hiszem, én voltam a királylány. :)

A csodálatos kilátás és a jó idő (ismét leégett a pofikám :) ) azonban kárpótolt mindenért. Ötkor értünk haza, és sikeresen lekéstem életem első kínai aerobicóráját. Nem mintha olyan nagyon hiányzott volna még...