Még csak 21:25, de én már kint ücsörgök a Pekingi Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján. 2:20-kor indul a gép, úgyhogy nem lehet rám panasz, ez egyszer nem késtem. :-) Mivel még kb. egy év, mire el lehet kezdeni a becsekkolást, megörvendeztetlek benneteket egy újabb bejegyzéssel, főleg mivel most újabb egy hónapig nemigen tervezem, hogy netközelben leszek. Ellenben lehet velem élőben bandázgatni, ami minden ilyesfajta nélkülözést megér. :-)
Azt hiszem, legutóbb a szilveszternél hagytam abba, és annál, hogy kaptunk néhány nap szünetet, amit természetesen vásárlással, semmittevéssel és szórakozással töltöttünk. A következő hét is hasonló volt, nemigen izgattam magam a vizsgaidőszak miatt. Aztán eljött a múlt hétvége, amit kedves ex-csoporttársammal, Gergővel és mókás kis svájci pajtikájával, Fabiennel a salsa klubban kezdtünk. Kezdetben kicsit aggódtam ugyan, hogy mit kezd majd két abszolút nem latin beállítottságú srác a Salsa Caribe-ban, de egy kevéske kínai méreg megtette a hatását, és hajnalig ropták. Sőt, négy körül alig sikerült kikergetni Gergőt a táncparkettről, Fabient meg egyáltalán nem, de ez már egy másik történet. :-)
Aztán másnap pihengettünk, vasárnap meg bevásároltuk a kötelező kellékeket a hazaúthoz. Ismét megbizonyosodott, hogy roppant módon értünk bármilyen hosszúságú időtartam értelmetlen elveréséhez. Végül este 8-9 körül álltam neki megszokott kényelmes tempómban a következő két nap négy félévi vizsgájára való felkészüléshez, amik ennek megfelelően igen borzalmasak lettek, továbbá teljesen kimerültem, megfáztam (ami egészséges életmódomnak köszönhetően már két hónapja nem fordult elő!!), és elhagyott minden erőm. Úgyhogy a ma délutánra kifundált búcsúkajcsizáson (ami mellesleg az én ötletem volt) nem voltam képes részt venni. Viszont összepakoltam és lezártam egy nagyon jó kis félévet. Pár óra múlva pedig már otthon leszek, és bepótolom mindazt, ami a négy hónap miatt kimaradt! :-)