itthonról

Hazaértem. Sajnos az utolsó és legnagyszerűbb hónapom történéseiről szépen lemaradtatok, köszönhetően a Kínai kormánynak, ami mivel többek közt az én blogom is blokkolta, nem tudtam írni. De boldogítson a tudat, hogy újra itt vagyok közöttetek, és majd jól beszámolok mindenről. A jelszavas részekről is. :D
A 70-es számomon újra elérhető vagyok, lehet szervezni a randikat. :) Puszi

21 lettem

Hogy nem írtam mostanában, az azért volt, mert egyszerűen még tanulni sem volt időm az elmúlt egy hétben. Múlt hét szombat este ugyanis ismét a Sanlitunon kötöttünk ki, jó kis buli volt, egész 2-ig, amikor Anni észrevette, hogy kiloptak mindent a vállán lógó bonyolult csatos táskájából. Ez azonnal megölte a hangulatot, a lányok hozzákezdtek Anni vígasztalásához, a fiúk pedig a rabló felkutatásához. Felhívták Anni telefonját, és a -mellesleg tök részeg kínai- tolvaj megígérte, hogy legalább a sim-kártyát és a lakáskulcsot visszajuttatja a bárba. Amit persze végül nem tett meg, gondolom megijedt szekrény méretű barátocskáinktól. Szóval a buli hamar végetért. Vasárnap nem sokminden történt, a hétfőre meg már nem emlékszem. Talán teázgattunk...

Kedden volt ugye a becses napja, hogy pontosan 21 éve boldogítom a körülöttem élőket, és immár Amerikában is fogyaszthatok alkoholt (nem mintha ilyen terveim lennének mostanában :D) de mivel nem mondtam itt senkinek, nem számítottam semmi különlegesre. Óra után viszont (hála a facebooknak) néhány csoporttársam beállított hozzám egy kis fincsi tortácskával és tejesteával... Háát, teljesen meglepődtem, olyan kis aranyosak voltak. :)

A héten amúgy mindenkire rátört az ajándékozó láz, ami főleg az előző hétvégi kirándulásoknak köszönhető. Így került birtokomba Devi, az őrült kis kék madár, egy karlánc, nyaklánc és egyéb kütyük, egy csomó csokika és fél kiló jázmin tea. :) Az utóbbi Levente műve, akinek egyszer régen megemlítettem, hogy ízlik. Szóval nagyon édes volt mindenki, nem tudom, hogy fogom ezeket viszonozni...

A hét többi napja elég zsúfoltan telt, suli, fitness, modellpróbák, míg végül tegnap, azaz vasárnap végre elérkezett a showtime. Fodrászok és sminkesek vették a fiúkat kezelésbe (szerencsére mi már előbb elkészültünk), de bár ne tették volna... A kínai sminkeseknek ugyanis igen egyéni elképzeléseik vannak a férfiak kifestéséről, főleg, ha európai és netán még kicsit borostás is az illető. De majd a képek magukért beszélnek. :) Hát maga a vetélkedő nagyon vicces volt, ruhákat, mozgást, szépséget és kreativitást tekintve is hatalmas sikert arattunk... Utána, 9 körül elindultunk vacsorázni, aminek az lett a vége, hogy olyan 1 és fél2 közt egymást támogatva érkezett haza a díszes társaság. Nem is gondoltam volna, hogy a japánok ennyire tudnak (vagy inkább szeretnek) inni...

Ma természetesen ők is hivatalosak a kicsit megkésett szülinapi partymra, ami miatt (persze a fárasztó hétvége is rátett :)) ma még suliba se mentem. 21 évesen már csak megtehetem. :)

De rohanok is készülődni és vásárolni... cupppppp

Tianjin

Ezt a bejegyzést, Keresztanyu, Neked ajánlom. :-) A hét elején nem sok izgalmas történt. Hétfőn Li-vel (Levente) vacsoráztam és nagyon jót beszélgettünk. Ő az a magyarországi kínai, aki fölöttem lakik kettővel. Tök aranyos amúgy, megbeszéltük, hogy együtt utazunk majd haza a nyáron, és azt is elárulta, hogy van egy titkos nepáli rajongóm, de még nem hajlandó felfedni magát...
Na de nem feszítem tovább az idegeket, tudom, hogy mindnyájan a tianjini utamra vagytok kíváncsiak. Szerda reggel 7-kor indult a 6 busz a majd' 300 kiváltságos külföldi diákkal, akinek megadatott, hogy a világ legjobb és legimádnivalóbb egyetemén töltse el ezt a félévet. A mi bandánknak is majdnem fele képviseltette magát, úgyhogy kellemes hangulatban végigettük és -fényképeztük a két napot. 10 körül érkeztünk meg Tianjin leghíresebb múzeumába, ahol úgy belefeledkeztünk az őrült fényképezkedésbe, hogy a negyedét sikerült csak megnézni, mert már indultunk is tovább az étkek utcájának nevezett plázába. Ott megtömtük a fejünket mindennel, amiről utóbb kiderült, hogy ehetetlen, majd a pekingi finomságok után sóvárogva átbuszoztunk a műtárgyak utcájába. Itt is sok furcsaságot láttunk, úgy mint cukormáz-szobrokat, pálmafákat és viccesen beszélő kínaiakat (annak ellenére, hogy csak néhány km-re van Pekingtől, Tianjinben már alig lehet érteni a tájszólást). Ezután vacsoráztunk és összebarátkoztunk egy rakás thaiföldi lánnyal, akik az asztalunkhoz keveredtek. Vacsi után árverés következett (a kínaiak tényleg minden alkalmat megragadnak a pénzszerzésre), ahol a délután látott dolgokat lehetett kb. 10-szer annyiért megvenni. De jókat szórakoztunk a hősszerelmes koreai pajtikákon, akik mindent elkövettek, hogy elvarázsolják a tanárnénijüket ezekkel az ócskaságokkal. Ezután mindenféle előadások következtek, a hagyományos kínai rap-től kezdve az erhu-bemutatón át a pekingi opera-részletig. Kétségkívül ez utóbbi verte ki a biztosítékot, mire a második felvonás megkezdődött volna, mi már úton voltunk a szállás felé. Őszintén szólva az 5000 ft-os részvételi díjért nem számítottam semmi jóra, egyedül abban bíztam, hogy lesz lehetőség fürödni (sok modern épületbe nincs ám bevezetve a víz), de a lakosztályunk minden képzeletet felülmúlt. Felesleges is ragozni, készült egy csomó kép, azok magukért beszélnek. :-)
Másnap a gyors reggeli után már száguldottunk is tovább egy palotamúzeumba és egy képtárba. Túl mély nyomot nem hagytak bennem ezek sem, de azért jól éreztük magunkat. Tianjin egyébként kellemes hely, sokkal tisztább, mint Peking, és egész jól elkülönülnek az óriás felhőkarcolók meg a régi kínai épületek. A legmegdöbbentőbbek a nyugati negyedek, amibe belépve szinte elfelejted, hogy Kínában jársz... így persze nekem is kicsit honvágyam támadt.
A két nap hamar eltelt, a luxus-ebéd volt az utolsó program, így 4-kor már véget is ért a vidám túra. Azóta nem sok értelmes dolgot csináltam, mert ugye május elseje itt hatalmas ünnep, mindenki kirándul, pontosabban mindenki Pekingbe kirándul, szóval fene fog kimozdulni a kampusz falain kívülre. Ma is csak egy parkocskában élveztem a 30 fokot, mondjuk az épp arra vetődő kínai barátnőim ezt se hagyták szónélkül, hiszen ők még árnyékban is napernyő alatt ücsörögnek, nehogy érje a nap gyönyörű hófehér, pattanásos bőrüket...
Amúgy róluk és a butaságukról nagyon sokat tudnék mesélni, de csak felidegesíteném magam, és az nem tenne jót a bulihangulatomnak, hiszen ma este ismét Sanlitun. :-)

repülnek a hetek

Nos, a múlt vasárnapnál hagytam abba. Eredetileg azt terveztük, hogy kirándulunk egyet, de mivel (ittlétem alatt negyedszerre) szakadó esőre ébredtünk, töröltük az egészet. A hét amúgy azt hiszem, eseménytelenül telt, mert nem igazán emlékszem, mit csináltam. :)

Annyi biztos, hogy megtudtuk a félévközi vizsgák eredményeit, és egész elégedett vagyok. Anyukám szerint dicsekednem kéne egy kicsit a blogon is, de legyen elég annyi, hogy végre behoztam a többieket. :) Május közepén lehet, hogy megyek nyelvvizsgázni, de még átgondolom, mert mostanában nagyon zsúfoltak a napjaim. A suli és a sport veszi el a legtöbb időm, de készülünk nagyon a viseleti vetélkedőre is. Egy páran már tudjátok, hogy mi ez az egész, de azért kevésbé jól értesült olvasóim számára röviden elmagyarázom. Május 10-én lesz egy verseny, minden ország képviselője felvonultatja a legjellemzőbb (vagy legkönnyebben beszerezhető) népviseletét. A csoportunkból ketten jelentkeztünk Vikivel, de mivel az egész városban nem lehet találni kölcsönzőt, vagy vállalkozó kedvű/olcsó varrónőt, így emigrálunk, a hagyományos kínai qipao-ban fogunk vonulgatni. Hetente két-háromszor van felkészítő óránk, amin konkrétan a modell-mozgást tanuljuk. A tanárunk természetesen már az első órán megállapította, hogy őstehetségek vagyunk. :) Amúgy irtó unalmas, egyedül a botladozó kis koreaiak és a lehengerlően helyes japán fiúk jelentenek némi érdekességet... ;)

Ezen kívül sport terén is újítás történt, az eddigi spinning-, hastánc-, és a fölülmúlhatatlan latinórákon kívül mostantól pilatesre és kickboxra is járok, ami főként az edzők jótékony hatásának tudható be. A pilates tanár egyszerűen csúcs, a kick-box meg, hát nagyon vicces. Egyszer mindenképp lekamerázom, hogyan ordibálunk az órákon, rugdosunk, bunyózunk, miközben a kb. velem egymagasságú (bár kétszer olyan szélesre kigyúrt) pösze edző-katona-bácsink visítva rohangál a teremben. Fantasztikus. :)

A bulik zajlanak továbbra is, pénteken ismét voltunk a Sanlitunon, 6-ra kerültünk ágyba. Nem volt rossz... :) Ma meg biciklit béreltünk (mióta Mancit ellopták, most ültem először "ha tekered, gurul" biciklin, Viki pedig -úgy tűnt- életében először :) ), és eltekertünk a "Hátsó Tengerhez", ami egy nagyon szép kis tavacska, partján egy csomó régi házikóval, étteremmel, boltocskával... Hogy ne teljen a nap értelmetlenül, jól belakmároztunk legújabb kedvencemből, a ropogósra sült padlizsános-paprikáskrumpliból. (amúgy hihetetlen mennyiségű padlizsánt elfogyasztottam az elmúlt hónapokban, valamint legalább egy HERCSI méretű cég napi csirkekészletét) Eztán jött a LEO jégkrém (nyugi, én is sokkot kaptam :) ), majd egy kis napozás a parkban, aztán spinning, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megsúgjam, karácsonyra spinningbiciklit kérek a Jézuskától. :)

Na ez a bejegyzés is kicsit kuszára sikeredett, de hát itt a tavasz, jön a szerelem...

(viccelek ám :) )

a megérdemelt pihenés..

Tegnap végre végeztem a félévközi vizsgákkal, életemben ennyit nem tanultam még egyhuzamban, de nem is érdemes több szót pazarolni rá. :)

Lazításképp az utolsó vizsga után csúcsszuper kis csoportunkkal elvonultunk jiaozi-t enni (picike, fincsi, gőzőlt húsos-, meg zöldségestáskák), és jól kiagyaltuk, hogy két hét múlva kirándulni megyünk Tianjinbe, két napra. A suli szervezi a kirándulást, fejenként 5000 ft, szállással, kajával, belépőkkel, kényelmes kisbuszokkal. Hogy hétköznap megyünk, csak hab a tortán. :) Úgyhogy nagyon jót fogunk vidámkodni.

Sajnos a legtöbben vagy túl kimerültek voltak az este tartalmas folytatásához, vagy gyűjtötték az energiát a vasárnapi HSK vizsgára. Úgyhogy finn barátnőmmel (Annienak hívják - az én kínai nevem meg ugye Anni - ezzel mindig általános képzavart okozunk :) ), elindultunk ketten a nagy pekingi éjszakába. Természetesen a szórakozónegyedben (Sanlitun) kötöttünk ki, ahol a kis, lepukkant bárokban és diszkókban fantasztikusat buliztunk, és megismerkedtünk egy csomó jófej kis kínaival. :) Hajnal négykor ráadásul még a régi szép pesti idők emlékére bekaptam egy gyrost is, szóval minden megvolt, ami egy nagyon jó bulihoz kell. Annieben amúgy úgy néz ki, hogy megtaláltam a nagy bulizós társam, annak ellenére, hogy vegetáriánus...

Most takarítok, mert hihetetlen, hogy mi van a szobámban. Holnap meg, ha jó idő lesz, kirándulunk egyet. Mert megérdemlem. :)

bazi nagy kínai lagzi

Amíg meg nem láttuk a gyűrűt Elena ujján, nem akartuk elhinni, hogy valóban férjhez ment. Nemrég még tartottuk a gyertyát, amikor összejött egy brazil sráccal, most meg összeköltözött Szjeeevááával (valahogy így :)). Bármennyire is fáj, fel kell dolgozni: egyel kevesebben lettünk...

A lagzi amúgy igen egzotikusra sikeredett. Az orosz negyedben, egy hangulatos kis étteremben tartották, olasz szakáccsal :), ahol az angoltól, kanadaitól kezdve a bolgáron és oroszon át az üzbégig, koreaiig és természetesen a kínaiig mindenféle nemzetiség képviseltette magát. Így az önjelölt orosz vőfélynek nem volt egyszerű dolga, hiszen minden játékot négy nyelven kellett felkonferálnia, hogy mindig mindenki tudja, mikor miért, mire és hogyan kell inni. Az oroszok amúgy nagy huncutok ám. Úgy leitatták az ifjú párt, hogy már éjfélkor alig bírtak menni. Ebből kifolyólag a mulatság táncos része is elég mókásan alakult. Éjfélkor Elena jól bevált amerikai szokás szerint hátradobta a csokrot a hajadon leányok közé, mondanom sem kell, hogy a kínai és koreai csajok között mekkora perpatvar kerekedett. Végül Viki nyert. :-) Aztán, csak a tréfa kedvéért, Szjeeeevááá (nem tudom, hogy kell írni :)) is hátradobta az agglegények közé, és hát a "vőfély" volt a legterebélyesebb. Úgyhogy a két orosznak pontosan 11 hónapja 3 hete és 4 napja van, hogy egybekeljen.

Amúgy jól éreztük magunkat, idióta angolokkal ismerkedtünk, és ismét tanúbizonyságot vettünk, hogy a helyes pofika és agyongyúrt test általában sötét, nagyon-nagyon sötét belsőt takar... :)

Kettő körül már csak 10-15-en voltunk talpon, a többiek vagy hazamentek (ha tudtak:)), vagy aludtak asztalon, asztal alatt, széken, szék alatt... Mikor már mi is búcsúzni készültünk, Elena szemében különös fény villant. Elfelejtették az esküvői tortát. Talán a kínai torták ehetetlen voltának köszönhetően, de öt perc se kellett, és az egész vendégsereg ázott a tejszínhabban és vaníliakrémben, sminkek lefolyva, menyasszonyi ruha szétszakadva, cipők szétrugdosva, marcipánrózsák a megpihenők szájába beleillesztve...

Mindent egybevetve jó kis lagzi volt, szerintem mindenkinek egy örök élmény.

A hét második fele unalmasan telt, hiszen következnek a félévközi vizsgák, így itt az ideje hozzáfogni a tanulásnak. Na jó, még történt egy-két apróság, de olyan lusta vagyok... úgyhogy talán majd pénteken. Cupp

Taian és Qufu

Péntek éjjel cseppet megijedtem, amikor kaptam egy sms-t a kínai barátnőmtől, miszerint nem tudnak velünk tartani. Úgyhogy vérző szívvel kivágtam a Polonyi könyvből a vonatkozó részeket, megnyugtattam Vikit, hogy nem fogunk eltévedni, nem fognak elrabolni, lesz szállásunk, stb., majd 2-kor végre lefeküdtünk aludni.

Néhány óra alvás után, 7:30-kor indult a buszunk a déli pályaudvar mellől. Természetesen pont akkor nem jött semmi, amivel terveztük, hogy odajutunk, de villámgyors taxisofőrünknek hála végül még a pályaudvari mellékhelyiség utánozhatatlan hangulatát is sikerült megtapasztalni. Igazából csak annyiban különbözik a hagyományos pottyantóstól, hogy nincs a wc-k közt fal, és kb. évente kétszer takarítják. Kép nincs, a fényképezőgépem sem volt képes befogadni a látványt. A már felfordult gyomrunk a 7 és fél órás buszút előtt jó előjel volt, főleg, hogy csak a sofőr mellett kaptunk helyet, aki egyfolytában krákogott és köpködött. Az út viszonylag izgalmasan telt, végig remek kínai akciófilmeket néztünk, illetve kisebb perpatvar is kerekedett, amikor a lépcsőn kucorgó büdös és koszos bácsi (a sofőr pajtikája) utasította Vikit, hogy vegye vissza a cipőjét, mert Kínában tiltják a jogszabályok a cipő nélküli tömegközlekedést. Meg amúgy is gusztustalan a fekete harisnya. Először jót nevettünk, de a bácsi tovább kötekedett, mire aztán Viki is belelendült a veszekedésbe. A vége az lett, hogy a sofőr NEKÜNK nyújtotta a százyuanest, hogy lehet leszállni.:-) Az út második fele csöndben telt, én Vikit vígasztaltam, a sofőr meg a buta haverját.

3 körül érkeztünk meg Taianra, ahol először szállást kerestünk (az ünnep miatt nem volt egyszerű, hiszen mindenhol megduplázták az árakat), majd meglátogattuk a város leghíresebb templomát, a Taimiao-t. Nagyon szép hely, tele van gyönyörű virágokkal, parkocskákkal, piknikező kínaiakkal és szobrokkal. Egyszer, amikor épp egy teknősbékára próbáltam felmászni, hogy lefényképezkedjek (túl nagyot választottam, így nem sikerült:-) ), nem vettük észre, hogy mekkora tömeg gyűlt körénk. Persze mind csak nyomkodta a fényképezőjét. Hát én már csak azért se adtam fel. Végül egy mókás kis kínai jött segíteni, aki útközben elhagyta a cipőjét, ami azért volt vicces, mert utána, mászás közben én meg elhagytam mindkettőt, szóval az egész templom kacajtól, üdvrivalgástól meg tapsolástól volt hangos. Ezután megkóstoltuk a borzalmas Taishan gombás csirkét, majd jégkrémet nyalogatva sétálgattunk a főtéren táncoló nénik között. (amúgy az okos kínai asszonyok munka után nem rohannak ám haza vacsorát főzni az uruknak, inkább kimennek a parkba táncolni...) Kb. 10 körül értünk vissza a szállásra, ami mellesleg egy pincében foglalt helyet, ablak nélkül ugye, így sokkal hidegebb volt bent, mint kint. Két paplan alatt is majd' megfagytunk. De legalább olcsón megúsztuk...

Másnap reggel hajnalok hajnalán indultunk megmászni a kínaiak öt szent hegyének egyikét, a Taishant. A hegy maga amúgy nagyon szép, szerintem megérte a majd' 2000 Ft-os diákbelépőt is, végig (Nagy Fal-szerű) lépcső vezet fel rá, sőt a legvégső szakaszon még libegő is, az út mellett templomok, szentélyek, sztélék, árusok, egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere. Viszont akkora tömeg volt, hogy egyes szakaszokon csak métereket haladtunk percenként, így olykor csak fejeket láttunk (én inkább csak hátakat :) ), tájat nem is nagyon. 2 körül értünk fel a csúcsra, majd busszal mentünk lefelé, egyenesen a buszállomásra, hogy induljunk tovább Qufuba, Konfuciusz szülővárosába. Nekem már sajnos nem jutott ülőhely, így kis sámlin utaztam, de hát falusi leány vagyok, az az egy óra meg se kottyant.

Miután megérkeztünk, megvettük a másnapi buszjegyet vissza Pekingbe (már akkor eldöntöttük, hogy nem kérünk Jinanból), majd megcsodáltuk a világ leghíresebb Konfuciusz templomát és a Konfuciusz-leszármazottak palotáját. Mindkettő gyönyörű volt, és a legfurcsább, hogy alig volt valaki bent rajtunk kívül. Utoljára hagytuk a Konfuciusz ligetet, ahová zárás (6óra) előtt öt perccel jutottunk be, de azt mondták a biztonságiak, hogy akármeddig csatangolhatunk, kiengednek. Velünk egyszerre érkezett két kínai lány, akikkel még egy fényképezkedés okán barátkoztunk össze a palotában, így együtt fedeztük fel az óriási ligetet. Ott viszont kiderült, hogy valójában ez a Konfuciusz-család temetője, így gyorsan megkerestük a nagy filozófus sírját, meg még 1-2 híresebb tanítványáét, aztán jöttünk is volna kifelé, de közben ránksötétedett, ráadásul el is tévedtünk... szóval elég félelmetes volt. Furcsa, de qingmingjie ellenére egy lélekkel se találkoztunk (vagyis.. na értitek :) ). Nagy nehezen végül kijutottunk, és a lányok szereztek egy kisbuszt, amivel eljutottunk az egyetemükig. Ott egy sikátorban kerestünk egy családot, akiknél megszállhatunk... 150 ft/fő/éj. Magáról a szobáról és a mellékhelyiségekről nem szeretnék mesélni. Nem vagyok egy finnyás típus, de elkeserítő, hogy milyen helyeken élnek emberek... Na de eztán még megvacsoráztunk, sétálgattunk a környéken, megkóstoltam egy jellegzetes kínai édességet, amit ők fagyinak hívnak. Egy jó nagy adag jégre rápakolnak vagy 15 féle gyümölcsöt és kakaóbabot, leöntik egy kis szósszal és már kész is. Isteni. :)

Másnap reggel 8-kor indult a buszunk Pekingbe. Először egy kisbusz szállított minket egy darabon, ahol átszálltunk egy nagyra, ahol szerencsére nekünk még pont jutott ülőhely. Jópáran viszont kénytelenek voltak sámlin végigülni a 8 órás buszutat. Pekingbe érve megtörtént a felfoghatatlan, eltévedtünk. Mivel nem ott tett ki a busz, ahol felszálltunk, fél óra alatt megkérdeztünk vagy 50 embert, hogy hol vagyunk, és hogy juthatnánk vissza az egyetemre, de senki se tudott segíteni. Végül találomra felszálltunk egy buszra, eljutottunk egy helyre, ahonnan már könnyebb volt a helyzet. Így végül 5-kor értünk a koleszba, koszosan és elcsigázottan.

Azóta folyamatosan tanulok ugye, mert a szünet miatt minden tanár varrt valami házidolgozatot a nyakunkba, holnap meg lagziba megyek, és még valami nászajándékot is kéne venni... Várom az ötleteket.