helyzetjelentés

Az elmúlt néhány nap rettentően kusza volt. Az órák irtó jók, de nehezek, gazdasági és politikai szaklapokat is olvasgatunk, ami az idegrendszeremet rendesen próbára teszi, a sok tanulás miatt pedig semmi időm nincs időm másra. Hétközben már csak bicikliórára járok (futva :( ), és persze a kihagyhatatlan, isteni salsára. Véletlenül mondjuk szerdán betévedtem step-aerobicra, ahol rögtön le is támadott egy kiscsaj. Meglepő módon az angolját szerette volna velem gyakorolni, amíg el nem kezdődött az óra. Öt percen keresztül áradozott a szépséges, okos, vicces, kedves és tüneményes edzőről, amikor egyszercsak nyílt az ajtó, és belibbent a lány, akit, ha nem ilyen előkelő neveltetésben részesültem volna, már jópárszor megrugdostam volna. Újdonsült kínai barátnőm (Vivi) természetesen majd kiugrott a bőréből örömében, én pedig végigszenvedtem egy szörnyűséges zsámoly-hip-hop órát. Amikor végeztünk, szinte visítva kérdezte, hogy hogy tetszett, és ugye én is imádom a tanárnénit... A félreértések elkerülése végett gyorsan elmagyaráztam neki, kissé tapintatosan, hogy én ezentúl is inkább a salsát választom.

Teljesen véletlenül tegnap salsa után kivel találkoztam az előtérben? Hát nem Vivivel? Aki, mivel történetesen pont akkor végzett a futással, amikor én, és hogy-hogy nem, pont egyirányban lakunk, hazakísért. Amúgy normális lány, sőt, merőben intelligens. Úton hazafelé ugyanis természetesen a kínai kultúra egyedülállóságáról beszélgettünk, és nem győzött csodálkozni, hogy milyen művelt vagyok. Szóval bírom a lányt. Ma el is mentünk együtt felfedezni a remek Tiltott Várost, ami valójában egy nagy kalap csalódás volt annak ellenére is, hogy sejtettem, hogy az lesz a Nyári Palota után. Sőt, mivel Vivike nem átallott lelkiismeretesen (kizárólag nyelvtudásom fejlődése érdekében) az összes kínai feliratban és leírásban található ismeretlen írásjegyet megtanítani, így jéggé fagyott lábakkal, vacogó fogakkal, és lezsibbadt aggyal tértünk be egy tipikus pekingi nasizóba (nem tudok normális fordítást, 小吃店), ahol életem legrosszabb kajájába trafáltam bele. A következményekről ne is beszéljünk. :) Szóval jó kis nap volt.
Amúgy is rohanó kis világomba azonban nem csak Vivike száguldott be a héten, hanem Li is, aki két emelettel fölöttem lakik, és magyar állampolgár. Sokkal többet egyelőre nem tudok róla mondani, de mihelyt lesz egy kis szabadidőm, meglátogatom.
Vikivel, Olgával (orosz, ukrán) és a többiekkel azért esténként még mindig jókat teázgatunk, nézzük a hóesést (!!!), és európai nőhöz méltón pletykálkodunk. Olgának most ért vissza a kínai pasija 3 hónapos hangzhou-i üzleti útjáról, és 3 és fél hónaposak lévén, 520 szál tulipánt és egy drágaköves nyakláncot hozott ajándékba. Úgyhogy most a szint összes szemetese a szembeszoba közepén van felsorakoztatva, és szerencsétlen egy napon keresztül szedegette a műanyag védőhálókat a virágokról. Azt hiszem, átgondolom én is ezt a kínai-pasi dolgot. :-D

juhéjj :-)

Egy felejthetetlen téli szünet után, szombat hajnalban ismét landolt a gépem a pekingi reptéren, épségben... Talán a magyar pilótánkba vetett bizalom semlegesítette a péntektizenhárom és a nem éppen kellemes széllökések baljós hangulatát, de az is lehet, hogy csak meg volt írva :-), a lényeg, hogy már pirkadatkor békésen alukáltam kedvenc porszagú koleszszobámban. Úgyhogy még néhány órát váratott magára a felismerés, hogy a világ teljesen a feje tetejére állt, amíg távol voltam.

Az első ledöbbenés a suli kisszupermarketjében ért, ahol csodálatos ciklámen és neonsárga lufik hirdették a Valentin-napi promóciókat, továbbá minden lány rózsákkal mászkált és visítozott. Mondjuk ez utóbbi normál hétköznapokon is jellemző. Azután én is megkaptam életem első gyönyörű kínai sms-ét legújabb sármőr hódolómtól :-D, Lancetől, ami igen mélyen érintett... Lance-ről annyit érdemes tudni, hogy papíron ő a személyi edzőm a fitneszteremben, és mióta megismerkedtünk, nem csak a kínai nevét, de - legnagyobb fájdalmamra, mert szörnyen beszél angulul - magát a nyelvet sem hajlandó a jelenlétemben használni. Újabban pedig mondvacsinált indokokkal egyre többször zaklat telefonon. Csak aztán nehogy Huang-sorsra jusson. :-)

A következő ledöbbenés a koleszaulában ért, ugyanis a portásleány közölte velem, hogy hamarosan megérkezik a várva-várt újdonsült koreai szobatársam. Szóval most orosz barátnőmmel, Vikivel szédületes tervezgetésbe kezdtünk, miként lehetnénk végszükség esetén lakótársak.

A Valentin-nap és a leendő szobatárs okozta sokk leküzdésére még aznap este gyorsan össze is szerveztük a régi kis csoportunkat, hogy bemutassam nekik a fantasztikus salsabárt. Egész jól tűrték, bár a Valentin-nap (és a béna hastáncosok) itt is jelentőset rontottak a programon. Továbbá az egyik -cseppet ittas- belga kollégám állandóan összekevert két szót: a "házasodni"-t és a "táncolni"-t, amiből szintén mókás félreértések adódtak, de a szerelmesek napjába ez is belefért. :-)

Vasárnap nem sok izgalmas történt. De mégis. Spinningórára menet bekövetkezett az, amit talán minden gondom közül a legnehezebb lesz feldolgoznom... Kereket oldott a biciklim... (bár sziporkázok, azért fáj...) Magától értetődő volt, hogy fitnesz után csokiba ölöm bánatom. Így nagy teaestet tartottunk, és az egész multikulti csapat nevében kijelenthetem: Anyukám, imádtuk a zserbót!! :-)

Mivel még nagyon nem sikerült átállnom pekingi időre, majd 5 órát forgolódtam az ágyban, mire végre sikerült elaludnom. Pedig a cseppet sem gördülékeny regisztráció napjára nem ártott volna kipihenten ébredni. Végül az eredmény, amiért egy ország izgult: igen, sikerült, regisztráltam, sőőt, a kiemelkedő vizsgaeredményem miatt ugrottam is egy csoportot. Úgyhogy mától tényleg tanulok. Na. Megyek is. :-)