............

Nem számolhatok be sok új változásról, hétköznap tanulunk, menzázunk, sportolunk, bolondos kis kínaiakkal ismerkedünk, akik mind az angoljukat szeretnék gyakorolni salsaóra után, hétvégén meg elverjük a hétközben megspórolt és utazásra szánt kis pénzecskénket. Így történt, hogy pénteken ellátogattunk kedvenc kis kávézónkba, ahol ritka punnyadt hangulat fogadott, ráadásul 11-kor már ki is ürült az egész hely. Hiába, vágottszemű barátaink nem az éjszaka császárai...

A szombat elvileg a tanulásról szólt... volna, de mivel -ugyan rövid időre- visszakaptuk a Youtube-ot, illetve ismét ráakadtam kedvenc, napi 6 órán át tartó koreai tévésorozatomra, ez a tervem is kudarcot vallott. Este meg egy kínai egyetemisták által szervezett ismerkedős esten vettünk részt, ami amilyen gyanúsan indult, olyan vidáman ért véget. Lett egy csomó nagyon aranyos és okos kis pajtikánk, ráadásul a külföldi résztvevők még ajándékot is kaptak, egy-egy figurát a pekingi opera híres alakjai közül. Nekem véletlenül egy tang-kori császár kedvenc ágyasa jutott, aki minden este berúgott, hogy táncával meg énekével mindenkit elvarázsoljon. :)

Ma reggel pedig kínai barátnőmmel elindultunk a pekingi nemzetiségi parkba, ahol (elvileg) Kína 56 nemzetisége képviseltette magát helyi (vagy beöltözött pekingi) lakosokkal, házikókkal, népszokásokkal, sőt, még vásárolni is lehetett......

Nekem igen meglepő módon a tibeti részleg tetszett leginkább, beszélgettem is pár szót a többnyire Yunnan tartományból érkező tibetiekkel, akik ezután egy csodálatos műsorral leptek meg minket. Nórikám, sajnos el kell hogy szomorítsalak. Valóban fantasztikus hely Tibet, lenyűgöző népszokásokkal, csodás zenével... hát, mit mondjak... teljesen belezúgtam... Úgyhogy minél előbb találnod kell munkát, hogy befizess minket egy jó kis körutazásra. :-) Viszont érdekességképpen megemlíteném, hogy Vivi (mint ahogy valószínűleg a yunnani tibetiek sem) semmit sem tudott a tavalyi tibeti vérengzésről, ami nem az ő műveletlenségének tudható be. Kínából semmiféle weboldalt nem lehet megnyitni, ami összefüggésbe hozható a tartomány függetlenségi törekvéseivel, én is csak a magyar híroldalakról tájékozódom. Persze csak azokról, ahová még nem ért el a cenzúra...

asdfjklé

Mivel egyesek szerint, ha rajtam múlna, egy hétig sem jelentkeznék, a további szemrehányások (imádom ezt a szót:) ) elkerülése végett gyorsan firkantok pár sort töretlen látogatottságú sikerblogomba.

A múlt hét is viszonylag átlagos volt, azt a cseppet sem elhanyagolható tényt is figyelembe véve, hogy Vikinek megszületett az unokahúga. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy alig vártuk már a hétvégét, hogy újra felverjük szokásos péntek esti bágyadtságából a salsabár környékét. Az eredetileg egymást taposó lelkes tömeg, akik mind velünk akartak ünnepelni aznap este, azonban hipp-hopp leredukálódott két főre. Ettől eltekintve remekül szórakoztunk, viccesebbnél viccesebb alakokkal ismerkedtünk meg. A szombat pedig magától értetődően szépítő alvással telt (H-P: összesen 22 órát aludtam), majd az elmaradhatatlan újságolvasás lecke megírásával.

Nőnap alkalmából a 798-ba látogattunk el egy igen kellemes -még a múlt szombati menzabulin összeszedett- úriember társaságában. A 798 amúgy egy 2329821649 éves gyárépület, aminek egyik része -cseppet sem bíztató módon- még ma is működik. A másik felét művésznek mondott, szerintem viszont lelkükben gyermeteg, infantilis, morbid vagy/és perverz lények vették birtokukba. Sok érdekes dolgot láttunk (képek hamarosan iwiwen), aztán hotpotot ettünk egy nagyon elegáns helyen, majd a még mindig csodálatosan szikrázó tavaszi napsütésben hazavánszorogtunk folytatni az imádott újságolvasás leckét, ami egészen ma reggel 7-ig tartott.

Viszont szerdára újra ez a feladat, amitől már előre rettegek, főleg, hogy elő is kell adnom. Úgyhogy inkább repülök Nórikával Brazíliába kávéjátszóházat nyitni.

:-)

Megvisel nagyon ez a csoport. Szinte naponta idióta kiselőadásokra és fogalmazásokra kell készülnöm. Két hét alatt újdonsült kis csoporttársaim betekintést nyerhettek a falusi- és termálturizmus, a nem létező cigánykérdés és a töltött káposzta rejtelmeibe is. Ez utóbbi viszont nem aratott felhőtlen sikert, ugyanis olyan lelkesen mutogattam a disznóvágásos képeket, hogy túl későn vettem észre a kétségbeesést indonéz kollégáim arcán (A buddhisták ugye köztudottan nem esznek húst, mert együtt éreznek az állatokkal). Akkor viszont már igyekeztem rövidre fogni a dolgot, és néhány másodperces döbbent hatásszünet után folytatódhattak a nyálkás japán rohadt babról és társairól tartott izgalmas előadások. De azért vannak még barátaim. :-) Például Viki és Elena, akik már ősz óta nem ettek normális ételt, azt hiszem, meg is kínálom őket a kis kolbászkámból. (egyre melegebb van az ablakban és félek, hogy megromlik).

Azért a héten kicsit már pihentem is. Csütörtökön például egy szervezett kirándulás keretein belül ismét megnéztük a fantasztikus kung-fu show-t a Vörös Színházban. Mivel ezúttal is az első sorba kaptuk a jegyet (ami látvány szempontjából tökéletes, de egészségügyileg nem igazán - a hatás kedvéért fújják a szemünkbe a füstöt), mihelyt leoltották a lámpákat, szép lazán átslisszantunk a VIP-részlegbe. Kb. negyed óra múlva aztán, máig sem értem, hogyan, megjelent egy apró emberke a lábacskámnál, és sűrű bocsánatkérések közepette arra kért, hogy mutassam meg a jegyem... úgyhogy megvető pillantások kereszttüzében szépen visszakullogtunk a füstbe. De azért az előadást megint nagyon élveztük. :-)

Szombaton meg a Régi Nyári Palotát néztük meg, amit még a boxerlázadás idején leromboltak az európai konvenciós seregek. Szóval borzasztó érdekfeszítő volt, több szót nem is vesztegetnék a hétvégémre. De mégis. Történt ugyanis, hogy vacsorázni indultunk a menzára, de sejtettük, hogy már zárva lesznek. Viszont gyanús fények és zajok szűrődtek ki, és két nénike szedte a kb. 90 ft-os belépőt. Belestünk hát egy percre. Teljesen földöntúli látvány fogadott, az asztalok összetolva, neonlámpák bekapcsolva, a magnóból harsog a tangó, és a kb. 50-es átlagéletkorú, jórészt tanárokból álló kínai csapat meglepően ritmusra társastáncot táncol. Alig tértünk magunkhoz a döbbenetből, amikor a kabát már lent volt és meg is érkeztek az első kérők. Így történt, hogy megismerkedtem többek közt Zhu-val, a kb. 40-es évei közepét taposó műszaki professzorral, aki járt már Pesten, dolgozott Németországban tánctanárként, és megtanított engem is tangózni. :-) A bulinak amúgy rendesen 10-kor vége szakadt, gyorsan elbúcsúzkodtunk újdonsült barátainktól (akik végre nem angolul akarnak tanulni tőlünk, és nem is feleséget keresnek - szóval szándékaik egyelőre kétesek), és megbeszéltük, hogy jövő héten ugyanott. :-) A hétvége többi része tanulással telt, ami mondjuk elég lehangoló.

Amúgy lassan betelik a pohár a kínaiakkal. Lopnak, mint a szarkák. Először a biciklim. De már a Rubik-kockát is teljesen magukénak érzik, és épp tegnap hallottam, hogy a Reszket a hold a tó vizén című csodálatos örökzöld slágert is átírták cuki kis kínaira. Szóval várom a megoldásokat a problémára. :-)