Ezt a bejegyzést, Keresztanyu, Neked ajánlom. :-) A hét elején nem sok izgalmas történt. Hétfőn Li-vel (Levente) vacsoráztam és nagyon jót beszélgettünk. Ő az a magyarországi kínai, aki fölöttem lakik kettővel. Tök aranyos amúgy, megbeszéltük, hogy együtt utazunk majd haza a nyáron, és azt is elárulta, hogy van egy titkos nepáli rajongóm, de még nem hajlandó felfedni magát...
Na de nem feszítem tovább az idegeket, tudom, hogy mindnyájan a tianjini utamra vagytok kíváncsiak. Szerda reggel 7-kor indult a 6 busz a majd' 300 kiváltságos külföldi diákkal, akinek megadatott, hogy a világ legjobb és legimádnivalóbb egyetemén töltse el ezt a félévet. A mi bandánknak is majdnem fele képviseltette magát, úgyhogy kellemes hangulatban végigettük és -fényképeztük a két napot. 10 körül érkeztünk meg Tianjin leghíresebb múzeumába, ahol úgy belefeledkeztünk az őrült fényképezkedésbe, hogy a negyedét sikerült csak megnézni, mert már indultunk is tovább az étkek utcájának nevezett plázába. Ott megtömtük a fejünket mindennel, amiről utóbb kiderült, hogy ehetetlen, majd a pekingi finomságok után sóvárogva átbuszoztunk a műtárgyak utcájába. Itt is sok furcsaságot láttunk, úgy mint cukormáz-szobrokat, pálmafákat és viccesen beszélő kínaiakat (annak ellenére, hogy csak néhány km-re van Pekingtől, Tianjinben már alig lehet érteni a tájszólást). Ezután vacsoráztunk és összebarátkoztunk egy rakás thaiföldi lánnyal, akik az asztalunkhoz keveredtek. Vacsi után árverés következett (a kínaiak tényleg minden alkalmat megragadnak a pénzszerzésre), ahol a délután látott dolgokat lehetett kb. 10-szer annyiért megvenni. De jókat szórakoztunk a hősszerelmes koreai pajtikákon, akik mindent elkövettek, hogy elvarázsolják a tanárnénijüket ezekkel az ócskaságokkal. Ezután mindenféle előadások következtek, a hagyományos kínai rap-től kezdve az erhu-bemutatón át a pekingi opera-részletig. Kétségkívül ez utóbbi verte ki a biztosítékot, mire a második felvonás megkezdődött volna, mi már úton voltunk a szállás felé. Őszintén szólva az 5000 ft-os részvételi díjért nem számítottam semmi jóra, egyedül abban bíztam, hogy lesz lehetőség fürödni (sok modern épületbe nincs ám bevezetve a víz), de a lakosztályunk minden képzeletet felülmúlt. Felesleges is ragozni, készült egy csomó kép, azok magukért beszélnek. :-)
Másnap a gyors reggeli után már száguldottunk is tovább egy palotamúzeumba és egy képtárba. Túl mély nyomot nem hagytak bennem ezek sem, de azért jól éreztük magunkat. Tianjin egyébként kellemes hely, sokkal tisztább, mint Peking, és egész jól elkülönülnek az óriás felhőkarcolók meg a régi kínai épületek. A legmegdöbbentőbbek a nyugati negyedek, amibe belépve szinte elfelejted, hogy Kínában jársz... így persze nekem is kicsit honvágyam támadt.
A két nap hamar eltelt, a luxus-ebéd volt az utolsó program, így 4-kor már véget is ért a vidám túra. Azóta nem sok értelmes dolgot csináltam, mert ugye május elseje itt hatalmas ünnep, mindenki kirándul, pontosabban mindenki Pekingbe kirándul, szóval fene fog kimozdulni a kampusz falain kívülre. Ma is csak egy parkocskában élveztem a 30 fokot, mondjuk az épp arra vetődő kínai barátnőim ezt se hagyták szónélkül, hiszen ők még árnyékban is napernyő alatt ücsörögnek, nehogy érje a nap gyönyörű hófehér, pattanásos bőrüket...
Amúgy róluk és a butaságukról nagyon sokat tudnék mesélni, de csak felidegesíteném magam, és az nem tenne jót a bulihangulatomnak, hiszen ma este ismét Sanlitun. :-)
Na de nem feszítem tovább az idegeket, tudom, hogy mindnyájan a tianjini utamra vagytok kíváncsiak. Szerda reggel 7-kor indult a 6 busz a majd' 300 kiváltságos külföldi diákkal, akinek megadatott, hogy a világ legjobb és legimádnivalóbb egyetemén töltse el ezt a félévet. A mi bandánknak is majdnem fele képviseltette magát, úgyhogy kellemes hangulatban végigettük és -fényképeztük a két napot. 10 körül érkeztünk meg Tianjin leghíresebb múzeumába, ahol úgy belefeledkeztünk az őrült fényképezkedésbe, hogy a negyedét sikerült csak megnézni, mert már indultunk is tovább az étkek utcájának nevezett plázába. Ott megtömtük a fejünket mindennel, amiről utóbb kiderült, hogy ehetetlen, majd a pekingi finomságok után sóvárogva átbuszoztunk a műtárgyak utcájába. Itt is sok furcsaságot láttunk, úgy mint cukormáz-szobrokat, pálmafákat és viccesen beszélő kínaiakat (annak ellenére, hogy csak néhány km-re van Pekingtől, Tianjinben már alig lehet érteni a tájszólást). Ezután vacsoráztunk és összebarátkoztunk egy rakás thaiföldi lánnyal, akik az asztalunkhoz keveredtek. Vacsi után árverés következett (a kínaiak tényleg minden alkalmat megragadnak a pénzszerzésre), ahol a délután látott dolgokat lehetett kb. 10-szer annyiért megvenni. De jókat szórakoztunk a hősszerelmes koreai pajtikákon, akik mindent elkövettek, hogy elvarázsolják a tanárnénijüket ezekkel az ócskaságokkal. Ezután mindenféle előadások következtek, a hagyományos kínai rap-től kezdve az erhu-bemutatón át a pekingi opera-részletig. Kétségkívül ez utóbbi verte ki a biztosítékot, mire a második felvonás megkezdődött volna, mi már úton voltunk a szállás felé. Őszintén szólva az 5000 ft-os részvételi díjért nem számítottam semmi jóra, egyedül abban bíztam, hogy lesz lehetőség fürödni (sok modern épületbe nincs ám bevezetve a víz), de a lakosztályunk minden képzeletet felülmúlt. Felesleges is ragozni, készült egy csomó kép, azok magukért beszélnek. :-)
Másnap a gyors reggeli után már száguldottunk is tovább egy palotamúzeumba és egy képtárba. Túl mély nyomot nem hagytak bennem ezek sem, de azért jól éreztük magunkat. Tianjin egyébként kellemes hely, sokkal tisztább, mint Peking, és egész jól elkülönülnek az óriás felhőkarcolók meg a régi kínai épületek. A legmegdöbbentőbbek a nyugati negyedek, amibe belépve szinte elfelejted, hogy Kínában jársz... így persze nekem is kicsit honvágyam támadt.
A két nap hamar eltelt, a luxus-ebéd volt az utolsó program, így 4-kor már véget is ért a vidám túra. Azóta nem sok értelmes dolgot csináltam, mert ugye május elseje itt hatalmas ünnep, mindenki kirándul, pontosabban mindenki Pekingbe kirándul, szóval fene fog kimozdulni a kampusz falain kívülre. Ma is csak egy parkocskában élveztem a 30 fokot, mondjuk az épp arra vetődő kínai barátnőim ezt se hagyták szónélkül, hiszen ők még árnyékban is napernyő alatt ücsörögnek, nehogy érje a nap gyönyörű hófehér, pattanásos bőrüket...
Amúgy róluk és a butaságukról nagyon sokat tudnék mesélni, de csak felidegesíteném magam, és az nem tenne jót a bulihangulatomnak, hiszen ma este ismét Sanlitun. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése