Azt hiszem, legutóbb Nanjingnál hagytam abba. Sajnos - mivel hála a változatos időjárásnak, mindketten borzasztóan lebetegedtünk - hétvégi utunk kis csoporttársainkhoz egy héttel későbbre tolódott. Rövid rehabilitáció után azonban folytattuk bevásárlókörutunkat a híres-nevezetes Silk street-en, ahol többek közt 1000 ft-ért csodás Billaborg pólót, 2500-ért meg Juicy szabadidőt vettem. Úgy tűnik, hosszú-hosszú keresgélés után megtaláltuk a helyet, ahonnan a remek hazai hamisítványok származnak. :)
Következő nap suli után nagymosást tartottunk és végre rájöttünk a kolesz-mosógép rejtélyére is (a múltkor igen csúnyán átejtett a kis mocsok, de most kifogtam rajta :) ). Este pedig átlibbentünk az immár 3 éve (!!!!) az egyetemen tanuló bolgár lányhoz, Elenához, bulizás ürügyén. Hamar megérkezett Anasztaszja nevű belorusz (egyébként tanárnő) barátnője is, és úgy döntöttünk, hogy négyen együtt fedezzük fel a pazar Coco Banana nevű helyet, ahonnan azonban a kínaiak döntő túlsúlya miatt gyorsan át is röppentünk a szinte kizárólag külföldiek által preferált Alfa nevű csúcsdrága, de nagyon jó zenékkel és angol wc-vel felszerelt klubba. Ezután megnéztük még a Sanlitunt is (külföldieknek szánt szórakozóutca, és ami a legjobb: van gyros :D), kb. 5-kor értünk haza. Bár Sztaszja kissé csalódott volt, mert férjfogási akciója nem volt túl eredményes, mi viszont igen jól éreztük magunkat.
Szombat délután-este a Houhai nevű szórakozónegyed felé vettük az irányt. Ez azért érdekes, mert a Houhai egy tó, Peking közepén (amúgy van egy pár ilyen), körülvéve különleges, minőségi bárokkal, klubbokkal és éttermekkel. Nagyon kis hangulatos, főleg alkonyat után, kivilágítva. Különös ötlettől vezérelve azonban mégse itt töltöttük az estét, hanem a külföldi diákok kedvenc evős-ivós helyén, a Lushban. Kb. fél óra ottartózkodásunk után kaptunk egy 3 üveg sörből és egy levélkéből álló küldeményt a szomszéd asztaltól. Amúgy minden 2. asztalnál szülinapost ünnepeltek, tortával, partycsákóval, egyebekkel. Úgyhogy már tudom, hol tartom az enyém, ha addig kibírom, és még itt leszek. Nem maradtunk túl sokáig, de szívünkbe zártuk a helyet. :)
Ma reggel korán keltünk, hogy frissen szerzett magyar szakos kínai barátnőnkkel és barátjával meglátogassuk a cukicuki csaknekünkpózoló pandácskákat, és a kihalás legszélén álló, lusta kínai tigriseket. A pekingi állatkertben ugyanis semmi más otthon meg nem található különlegesség nem volt, kivéve a hugicám. :) De azért természetesen lefényképeztük az összeset több szögből (Dia, rólad is csináltam lesifotót, ha kell, küldök). Amúgy nagyon kis aranyosak voltak a tigrisek, meg oroszlánok is, mind aludt, úgy látszik, akklimatizálódtak. Olyanok ugyanis, mint a kínaiak, akik képesek délben, evés közben (!), buszon (ellenőr), munka közben a ruhaállványok közé beesve, bármikor elaludni. Ezek után megkóstoltuk azt, amit az első 3 héten a világ legundorítóbb kajájának gondoltam, már csak szagról és képről. Ez talán betudható annak, hogy meg vagyunk fázva (így nincs szaglásunk se), és hogy a kínai lány, Anna, még mielőtt észbe kaphattunk volna, ki is választotta nekünk a 3-3 nyársra fűzött rák-hal-kagylógombócocskákat. Egyébként teljesen ízetlen volt ez a pépes izé, semmi esetre se hasonlított az otthoni halászlére, gulyáslevesre vagy töltött káposztára, úgyhogy továbbra sem hiszem, hogy a kedvencem lesz. :)
Most pedig tanulás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése