magyar hét

Az elmúlt néhány napban még a szokásosnál is kevesebbet tanultam, köszönhetően egy kedves magyarországi tanáromnak, aki kínai körútja során Pekingbe is ellátogatott. :-)

A nagy alkalomnak megfelelően vele és egy újonnan megismert nagyon aranyos fiatal párral alaposan belakmároztunk egy jó kis indiai étteremben, kedden pedig megcsodálhattuk a Konfúciusz Intézetek éves találkozójának kiállítás-megnyitóját. Itt az az óriási megtiszteltetés ért, hogy személyesen is találkozhattam az ELTE Rektorával, meg még egy rakás okos emberrel a hazai Konfuciusz Intézetből. A jóból kicsi is elég, úgyhogy igen hamar távoztunk. Egyenesen át egy remekül felszerelt kis boltocskába, ahol összeválogattuk a vacsorához valókat. Ámulatból bámulatba estem, miközben ráleltem a magyar pirospaprikára, a magyaros koviubira (a külföldiek ezt pirospaprikával képzelik el), a magyaros szalámira és kakaóra, a tejfölnek látszó joghurtra, és mindenre, mi szem-szájnak ingere. A pénztárhoz menet összefutottunk még 2-3 magyarral, ami persze ezek után már teljesen természetesnek számított. Mint ahogy az is, hogy 3 hónap kemény önsanyargatás után végre isteni rántotthúst vacsoráztam mennyei krumplipürével, fenséges paradicsomsalátával és persze az elmaradhatatlan és pótolhatatlan jiaozivel, amit egy nagyon szimpatikus magyar szakos kínai lány készített. Az élményt az sem törhette ketté, hogy beleléptem a forró olajba, és csak még tovább fokozta, hogy vacsora közben magyar poénokon nevettünk magyarul, magyarokkal. :-)

A zsúfolt programok miatt a suli viszont teljesen háttérbe szorult, tegnap délben pedig csak folytatódott az ámokfutás, ugyanis állásinterjúra voltam hivatalos a felhőkarcoló-negyedben, ami sajnos a délutáni óráimon való részvételt is meggátolta. Egy Amerikába szakadt honfitársunk két éves kislányát fogom magyarul tanítgatni februártól, ha minden jól alakul. Kínában még ennyire intelligens emberrel nemigen találkoztam, úgyhogy a kellemes beszélgetés során csak úgy szívtam magamba a sokévnyi tapasztalatot. :-) Azt is megtudtam, hogy azért esett csak egyetlen egyszer az eső, mióta itt vagyok, mert a szmogfelhő nem engedi lecsapódni... És míg a külvárosban már 10 centis hó van, itt még csak tegnap délután láttam meg az első néhány hópihét, ami hamar el is tűnt a koszos, büdös belvárosban. Viszont a tudat, hogy tél van, engem is téli álomra kényszerít, így sportos napjaim most felváltja majd a pihengetős időszak...

A téli szünetben is egyrészt a hideg miatt, másodsorban pedig anyagi forrásaim szűkössége miatt nem utazgatok majd Kínában, mint ahogy eredetileg terveztem, hanem mást eszeltem ki. Tegnap drágaimádottédesaranyos szüleim már meg is vették a hozzávalókat, úgyhogy nem egész 34 nap múlva, 2009. január 14-én 5:30 perckor landol a gépem Ferihegyen. :-)

(persze, csak ha nem lesz sztrájk... :-D )