:-)

Megvisel nagyon ez a csoport. Szinte naponta idióta kiselőadásokra és fogalmazásokra kell készülnöm. Két hét alatt újdonsült kis csoporttársaim betekintést nyerhettek a falusi- és termálturizmus, a nem létező cigánykérdés és a töltött káposzta rejtelmeibe is. Ez utóbbi viszont nem aratott felhőtlen sikert, ugyanis olyan lelkesen mutogattam a disznóvágásos képeket, hogy túl későn vettem észre a kétségbeesést indonéz kollégáim arcán (A buddhisták ugye köztudottan nem esznek húst, mert együtt éreznek az állatokkal). Akkor viszont már igyekeztem rövidre fogni a dolgot, és néhány másodperces döbbent hatásszünet után folytatódhattak a nyálkás japán rohadt babról és társairól tartott izgalmas előadások. De azért vannak még barátaim. :-) Például Viki és Elena, akik már ősz óta nem ettek normális ételt, azt hiszem, meg is kínálom őket a kis kolbászkámból. (egyre melegebb van az ablakban és félek, hogy megromlik).

Azért a héten kicsit már pihentem is. Csütörtökön például egy szervezett kirándulás keretein belül ismét megnéztük a fantasztikus kung-fu show-t a Vörös Színházban. Mivel ezúttal is az első sorba kaptuk a jegyet (ami látvány szempontjából tökéletes, de egészségügyileg nem igazán - a hatás kedvéért fújják a szemünkbe a füstöt), mihelyt leoltották a lámpákat, szép lazán átslisszantunk a VIP-részlegbe. Kb. negyed óra múlva aztán, máig sem értem, hogyan, megjelent egy apró emberke a lábacskámnál, és sűrű bocsánatkérések közepette arra kért, hogy mutassam meg a jegyem... úgyhogy megvető pillantások kereszttüzében szépen visszakullogtunk a füstbe. De azért az előadást megint nagyon élveztük. :-)

Szombaton meg a Régi Nyári Palotát néztük meg, amit még a boxerlázadás idején leromboltak az európai konvenciós seregek. Szóval borzasztó érdekfeszítő volt, több szót nem is vesztegetnék a hétvégémre. De mégis. Történt ugyanis, hogy vacsorázni indultunk a menzára, de sejtettük, hogy már zárva lesznek. Viszont gyanús fények és zajok szűrődtek ki, és két nénike szedte a kb. 90 ft-os belépőt. Belestünk hát egy percre. Teljesen földöntúli látvány fogadott, az asztalok összetolva, neonlámpák bekapcsolva, a magnóból harsog a tangó, és a kb. 50-es átlagéletkorú, jórészt tanárokból álló kínai csapat meglepően ritmusra társastáncot táncol. Alig tértünk magunkhoz a döbbenetből, amikor a kabát már lent volt és meg is érkeztek az első kérők. Így történt, hogy megismerkedtem többek közt Zhu-val, a kb. 40-es évei közepét taposó műszaki professzorral, aki járt már Pesten, dolgozott Németországban tánctanárként, és megtanított engem is tangózni. :-) A bulinak amúgy rendesen 10-kor vége szakadt, gyorsan elbúcsúzkodtunk újdonsült barátainktól (akik végre nem angolul akarnak tanulni tőlünk, és nem is feleséget keresnek - szóval szándékaik egyelőre kétesek), és megbeszéltük, hogy jövő héten ugyanott. :-) A hétvége többi része tanulással telt, ami mondjuk elég lehangoló.

Amúgy lassan betelik a pohár a kínaiakkal. Lopnak, mint a szarkák. Először a biciklim. De már a Rubik-kockát is teljesen magukénak érzik, és épp tegnap hallottam, hogy a Reszket a hold a tó vizén című csodálatos örökzöld slágert is átírták cuki kis kínaira. Szóval várom a megoldásokat a problémára. :-)